Itt van 50 év tapasztalata, tiszta szívből, őszintén, ajándékba - tőlem - neked! Bencze Ilona, Móksha Gyógyír Zrt.
Ingyenes letöltés!


Magyar Andrea

the_title();

Magyar Andrea vagyok, Sopronban és Bécsben élek, dolgozom két nagylány édesanyjaként.
Már gyermekkoromban arra készültem, hogy tanítsak, emberekkel foglalkozzak. Így a tanári pályát választottam hivatásomul, de aztán hosszabb időn keresztül az élet egészen más területein is kipróbálhattam magam, tapasztalatokat gyűjtöttem.

Végül visszatértem eredeti szándékaimhoz, mivel különböző masszázs technikákat, testkezeléseket sajátítottam el, valamint alternatív pszichológiai irányzatokkal foglalkoztam.

Ennek köszönhetően kialakult bennem az a metodika, amivel a hozzám forduló embereknek megfelelő energetikai körülményeket, „teret” biztosíthatok ahhoz, hogy önmagukhoz minél közelebb juthassanak. Vagyis egy szeretetteljes, elfogadó közegben a zene, beszélgetés, érintés által a stressz, a fájdalmak, félelmek, elakadások kioldódhassanak testi, lelki, szellemi szinten egyaránt.

Ezáltal az egyensúly, és a harmónia megteremtése az élet minden területén könnyebbé, elérhetőbbé válik.

Körülbelül 7 évvel ezelőtt hallgattam egy előadást a Moksa cseppről, már akkor felkeltette az érdeklődésemet. Nem sokkal később olyan magánéleti helyzetbe kerültem, hogy úgy éreztem, ki kell próbálnom. Ezáltal a nehéz időszakon elfogadással, békességgel, ugyanakkor önmagamért kiállva sikerült átmennem anélkül, hogy a nagy lelki teher testi tüneteket okozott volna.

A családom tagjai is fogyasztották ettől kezdve, és hasonló kiegyensúlyozó hatásait tapasztalták. Azóta sok mindenkivel találkoztam, akik a legkülönbözőbb élethelyzetekben, problémák előfordulásakor érezhették kedvező folyamatok bekövetkezését a cseppek alkalmazásakor. Amit még fontosnak tartok a Moksa cseppel kapcsolatban, hogy a személyes kapcsolatok ápolását, széleskörű ismeretek, információk, a küldetés szellemiségének átadását is szem előtt tartják a hozzá kapcsolódó „csapat” tagjai.



<< Vissza